Ugrás a tartalomra

„A határon túli magyarok élharcosai érkeztek a CPAC Hungary-re”

„A határon túli magyarok élharcosai érkeztek a CPAC Hungary-re”

 Április 26-án az Alapjogokért Központ a legnagyobb nemzetközi konzervatív seregszemléjén, a CPAC Hungary-n Vajdaság is képviseltette magát.

A világ legismertebb jobboldali vezetői között elhangzott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és köztárasasági parlamenti frakcióvezetőjének beszéde is. Vajdaság mellett más külhoni magyarok lakta területekről is érkeztek képviselők, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Szövetség országos elnöke, Nagyszombat megyei képviselője és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre került eseménynek idén a budapesti Milenáris Park adott helyet.

Egy etnikai, nemzeti, kulturális kisebbség az mindig konzervatív, hisz mindig azokhoz az értékekhez ragaszkodik, amelyek megtartották és megtartják minden körülmények között. A hagyományt nem béklyónak, nem valami nehezéknek tekinti, amit el kell dobni azért, hogy szabadon szárnyaljon, hanem a hagyományt mindig erős talapzatnak, erőforrásnak tekinti – hangzott el Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének nyitóbeszédében.

„Nem lehet úgy a jövő felé fordulni, hogy nincsen múlt. Nem lehet úgy a jövőt építeni, hogy elvágtad a gyökereket. Ezért akkor, amikor néhány esztendővel ezelőtt együtt, közösen és a magyarországi kormány a Fidesz-KDNP segítségével elindítottuk a Minority SafePack-et Európában, akkor pontosan azt a célt tűztük ki, hogy az Európai Unióban egy olyan jogharmonizáció történjen, amely nem másodrangú polgárként kezeli és nem a kettős mérce érvényesül az etnikai, őshonos, nyelvi, kulturális kisebbségek esetében.”

Kelemen Hunor kárpátaljai, vajdasági és felvidéki vezetőkkel folytatott beszélgetést a külhoni magyarok helyzetéről.

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség országos elnöke, Nagyszombat megyei képviselője, Szlovákia: „A hagyományokhoz való ragaszkodás nagyon fontos, és ehhez minden egyes lehetőséget meg kell ragadni, hogy ezt erősítsük. Azt látjuk, hogy a mainstream, az individualizmus, az egyéni érdekek előtérbe helyeződnek, felejtsük el a hagyományokat, töröljük el őket. Ezzel is próbálják az identitástudatot gyengíteni.”

Ukrajna lakossága az elmúlt 30 éveben közel a felére csökkent, az ipari termelése és a gazdasági fejlődése nem éri el az 1991-es szintet. Ilyen és hasonló gondok sújtják a kárpátaljai magyarságot.

Brenzovics László, elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ukrajna: „Ez rendkívüli mértékben kihat a mi közösségünkre is, amely az elmúlt időszakban, számában megfogyatkozott, azonban mindezek ellenére megpróbáljuk és sikeresen próbáljuk megtartani a magyarságot, mint közösséget.”

Pontosan azért érti meg talán a leginkább a vajdasági magyarság a kárpátaljai magyarságot, mert hasonló folyamatokon mentünk át mi is a ’90-es években, a délszláv háború idején – mondta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és köztársasági parlamenti frakcióvezetője.

„Nagyon fontosnak tartjuk mi, a Vajdasági Magyar Szövetségben, a délvidéki magyarok is azt, hogy az Európai Parlamentben minél több olyan képviselő legyen, aki nemzetben gondolkodik, konzervatív értékekben gondolkodik, és amikor a kisebbség szót hallja, akkor az őshonos, nemzeti kisebbségekre gondoljon és ne valami másra.”

Románia és Szlovákia már Uniós tagállamok, így a külhoni magyar vezetők beszélgetésében témaként szó esett Kárpátalja és Délvidék helyzetéről is. Nagyon hálásak vagyunk a Fidesz KDNP-nek, hogy Vicsek Annamária személyében képviselőjelöltünk lehet úgy is, hogy Szerbia még nem tagja az Uniónak - mondta dr. Pásztor Bálint.
 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír