Ugrás a tartalomra

Összefogással sok minden elérhető

Elkészült a korcsolyapálya Topolyán
Összefogással sok minden elérhető

Topolyán egy nagyszabású összefogás eredményeképpen elkészült a korcsolyapálya. A múzeum melletti téren a pálya mellett karácsonyi vásárt és egyéb kísérőrendezvényeket is szerveznek. A kézművesek kínálják portékájukat, ételeket, italokat, a korcsolyapálya is hamarosan ingyenesen használható lesz, finom ételeket, italokat kínálnak, zene is fokozza a hangulatot. Juhász Bálint, a VMSZ  tartományi listavezetője, a VMSZ tartományi és köztársasági jelöltjei, az önkormányzat képviselői tekintették meg a még zajló előkészületeket. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere elmondta, hogy az ünnepek alatt szeretnék még tartalmasabbá tenni a kínálatot és a programot a városban. –Elkészült a korcsolyapálya. Az önkormányzat erre a célra 2,8 millió dinárt irányzott elő a községi költségvetésből, és bízunk abban, hogy nagyon sokan el fognak látogatni, és mindenkinek nagy élményben és jó szórakozásban lesz része. Úgy gondolom, hogy ez egy tartalmas családi program is lehet. A korcsolyapályának a megnyitóját csütörtökre terveztük, azonban a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel, tehát a magas hőmérséklet és a nagy esőzésre való tekintettel ezt el kell halasztanunk. Szeretném azonban elmondani, hogy a korcsolyapálya ennél az oknál fogva hosszabb ideig lesz majd felállítva, egészen január végéig egészen biztosan. Ami a fejlesztéseket illeti, szeretném hangsúlyozni, fontosnak tartjuk azt, hogy egyenrangúan fejlődjön minden helyi közösség az önkormányzat területén. Nagyon fontos beruházásaink vannak minden helyi közösségben. A mai napon Bácskossuthfalvára, valamint Gunarasra is ellátogattunk. Ami pedig Topolyát illeti, folyamatban van a valamikori hotel épületének a felújítása, megkezdődtek a munkálatok. Folytatódnak a munkálatok a fedett medencének a kiépítésén is. A gázvezetéknek a kiépítése a község minden települését és minden helyi közösségét érinti, és az év végéig ezek a munkálatok be kell, hogy fejeződjenek. Ugyanakkor megkezdődött a közvilágításnak a korszerűsítése is, ami szintén érint minden települést és minden helyi közösséget az egész önkormányzat területén. Ezzel a beruházással jelentősen fogjuk csökkenteni az áramfogyasztásunkat, mintegy 1,3 millió kilowattal éves szinten, és ebből a megtakarításból finanszírozzuk ezt a projektet – nyilatkozta.

Juhász Bálint, a VMSZ  tartományi listavezetője is elismerően szólt arról, hogy a korcsolyapálya idéntől Topolya önkormányzatának köszönhetően ingyenesen elérhető lesz a környékbeli fiatalok, gyerekek és felnőttek részére is. - Elől járunk az aktív közösségi élet szervezésében. De természetesen ugyanilyen fontosak a fejlesztések is, hiszen a városi fürdő építése jó ütemben halad és a jövő évben le is zárul a beruházás. Az egykori hotel épületével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy teljes mértékben támogatom a polgármester úr hozzáállását, azt, hogy felbontotta a szerződést abban a pillanatban, amikor nem látta biztosítottnak, hogy a vállalt szerződéses kötelezettségeit a kivitelező teljesíteni tudja. Ez elodázta a beruházást, bátorság kellett ahhoz, hogy ezt akkor meglépje. De azt gondolom, hogy nagyon helyesen tette, annál is inkább, mert jelen pillanatban ott tartunk, hogy leszerződték a munkálatokat és folytatódhatnak más kivitelezővel. Így pedig már reális esély van rá, hogy befejeződjön ez a beruházás is. Topolya központjában már régóta csúfoskodik ez a betoncsontváz és, de amikor befejezzük, akkor Topolya büszkeséggé fog válni. Kiemelném még, hogy a közvilágítás korszerűsítése is nagyon fontos. Az új technológiával jelentős eszközöket lehet megspórolni. Ez is egy felelős gazdálkodási hozzáállás, mind a topolyai és a környékbeli lakosok javát szolgálja. Ilyen az, hogy ha VMSZ-es polgármestere van egy önkormányzatnak, és ezért fontos, hogy tartományi és országos szinten is erős érdekképviselete legyen a magyar közösségnek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Kérek mindenkit, hogy ne feledjünk el vasárnap szavazni, és két hatossal mutassuk meg a közösség erejét – fogalmazott Juhász Bálint.

Az ígéretek szerint kísérő tartalmakat is gyakran fognak majd az elkövetkező időszakban a helyszínen megszervezni. Ezek egyike, hogy az önkormányzat támogatásával, Topolya helyi közössége szervezésében gyermekek számára indítanak korcsolyatanfolyamot.  A szükséges alapfelszerelést, a korcsolyákat is biztosítják. Már közel 300 kisgyermek jelentkezet a tanfolyamra.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Tóth Péter
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről