Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint: Legyen magyar jövő Vajdaságban!

Dr. Pásztor Bálint: Legyen magyar jövő Vajdaságban!

 A VMSZ megbízott elnöke Adán zárt körű egyeztetésen vett részt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, a Vajdasági Magyar Szövetség politikusaival, valamint Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével.

Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Adán hangsúlyozta, a vajdasági magyarok érdekeit a VMSZ-en kívül senki sem fogja érvényesíteni Vajdaságban.

„Ha nélkülünk hozzák meg a döntéseket, azok biztos, hogy nem rólunk fognak szólni. Nem feltétlenül azért, mert nem szeretnek bennünket, hanem azért, mert mindenkinek a saját közössége a legfontosabb. Nekünk a magyar közösség a legfontosabb, úgy Vajdaságban, mint Erdélyben és a Felvidéken. Tehát ha nem mi képviseljük őket, akkor nem képviseli őket senki.”

A találkozót követően dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke úgy fogalmazott, a választásokon induló egyetlen magyar és vajdasági pártként is fontos Belgrádban és Újvidéken is a magyar érdekképviselet.

„Folytatni tudjuk azt a munkát közösen, amit Magyarország kormányával közösen, ugyanakkor együttműködve Szerbia kormányával az elmúlt években végeztünk, a magyar identitás megőrzése szempontjából és érdekében, az infrastrukturális projektek megvalósítása érdekében, azokon a területeken, ahol hagyományosan magyarok élnek, tehát a magyar önkormányzatokban Vajdaságban. Egy szóval úgy lehet megfogalmazni a célkitűzésünket, amely elérésére minden célt igyekeztünk mozgósítani az elmúlt hat hétben, hogy legyen jövő a Vajdaságban.”
 

Szerbia és Magyarország kapcsolata most a legjobb a történelem során - fogalmazott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, ezt a mondatot nem lehetett volna ma elmondani, ha nincs Pásztor István, a VMSZ egykori elnöke.

„Ma megállapodtunk dr. Pásztor Bálint úrral, hogy minél erősebb belgrádi érdekképviseletet próbál létrehozni annak érdekében, hogy Szegedtől ne csak Szabadkáig, hanem Szabadkától Bajáig is lehessen hamarosan vonattal utazni, annak érdekében, hogy a határunkat terhelő teherforgalom egy részét lehessen Hercegszántóra is terelni, és a vajdasági gazdaságfejlesztési programot is folytatjuk.”

Az elmúlt években egyébként olyan mérföldöveket sikerült elérni a kiemelkedő szerb-magyar kapcsolatnak, mint a vasúti forgalom újraindítása Szabadka és Szeged között, a horgosi közúti átkelő 24 órás nyitvatartása vagy a gazdaságfejlesztési program - fogalmazott Szijjártó Péter.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről