Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Az SZHP és a VMSZ jövő héten aláírja a koalíciós megállapodást

Jövő héten írja alá a Vajdasági Magyar Szövetség a koalíciós megállapodást a Szerb Haladó Párttal – nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke mai, szabadkai sajtótájékoztatóján.  két párt múlt hétfőn tartotta az első kormányalakító ülését. A pártelnökök tegnap is tárgyalóasztalhoz ültek és megegyeztek a fő kérdésekről. A VMSZ egy iratot nyújtott át a haladóknak, amelyben kitért azokra a pontokra, amelyeket választási programjában is megfogalmazott. A haladók minimális módosítással elfogadták ezt a javaslatot. A VMSZ politikusai az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot, a gazdaságot, a szociális ügyeket és az egészségügyet illető államtitkári funkciókban érdekeltek, valamint a mezőgazdasági és a parlamenti Integrációs Bizottságban való részvételben. Pásztor szerint sikeres eredménye lett az egységes vajdasági magyar fellépésnek, ami a választáson megmutatkozott. Ennek köszönhetően a párt része lehet majd a parlamenti többségnek, és hozzájárulhat Szerbia fejlődéséhez.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír