Ugrás a tartalomra

Minőségibb egészségügyi szolgáltatást ígérnek

Vickó Ferenc: Továbbra is égető probléma a szakorvosok átlagéletkora

Egy, a Világbank által támogatott projektum keretében, amelynek célja magasabb szintre emelni helyi szinten az egészségügyi ellátást, illetve szolgáltatást, Szerbia-szerte harminc teljes felszereltségű mentőautót adnak át az egészségházaknak. A mentőautók értéke darabonként nagyjából 50 ezer euró. Vajdaságban Topolya, Zombor, Szerbcsernye, Ruma, Zenta és Verbász kap új mentőautót.

Az ígéretek szerint jövő év elején nagyjából újabb húsz mentőautót osztanak ki országszerte. Vickó Ferenc, az egészségügyi minisztérium államtitkára tegnap Topolyán adta át a gépjárművet.

Egyébként a szóban forgó vajdasági egészségházak Vickó személyes közbenjárását követően lettek élvezői a projektumnak, a minisztériumban elkészített elsődleges listán ugyanis egyetlen tartományi egészségügyi intézménynek sem irányoztak elő gépjárművet. Lapunknak Vickó a projektumról, annak jelentőségéről, valamint az egészségügyben jellemző egyéb aktualitásokról nyilatkozott.

Mit jelentenek az egészségházaknak a mentőautók?

– Rengeteget, hiszen meg sem tudnám mondani, hogy minisztériumi szinten mikor újították fel utoljára az egészségházak gépparkját, az is megtörténhet, hogy soha. A teljes felszereltségű gépjárművek főleg azoknak az egészségházaknak a számára fontosak, amelyek munkájuk során nagy területet fednek le. A topolyai egészségház is ilyen. Topolya tavaly is kapott egy mentőautót, de felszerelés nélkülit.

Milyen egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük az egészségházaknak, és hogyan tudja ezeket orvosolni a minisztérium?

– Jelenleg elsősorban az egészségügyi szolgáltatások minőségét szeretnénk magasabb szintre emelni helyi szinten. Példának okáért megpróbáljuk egy rendszerbe vonni az egészségügyi intézményeket országszerte.

Ha befejeződik ez a folyamat, akkor a minisztérium minden egyes pillanatban nyomon követheti, hogy melyik intézményben mi történik, hol miből lép fel esetleg hiány, hol kell esetleg megtenni a megfelelő intézkedéseket. Vegyük példaként ismét a mentőautókat: a minisztériumnak jelenleg semmiféle információja nincsen azzal kapcsolatban, hogy hol hány mentőautó van, ezek milyen évjáratúak, mennyire használódtak el.

Tisztségre lépését követően mindemellett milyen fontosabb folyamatokban vett részt?

– A többi között az orvosok szakosításával kapcsolatos problémák megoldásával foglalkozom. Továbbra is égető probléma a szakorvosok átlagéletkora. Vajdaság szintjén 1300 szakorvos idősebb 55 évnél, közülük 500 életkora meghaladja a 60 évet.

A minisztérium kezdeményezésére meghozták a törvénymódosítást, amelynek mentén a munkába állást követően az általános orvosoknak nem kell két évet várniuk arra, hogy kérvényezhessék a szakosítást, ugyanakkor, ha tudjuk, hogy a szakosítás folyamata átlagban nyolc évet vesz igénybe, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az elkövetkező években is gond marad a szakorvosok átlagéletkora, vagy az, hogy közülük sokan vonulnak nyugdíjba.

A belgrádi sajtó szerint az általános orvosok száma egyre drasztikusabban csökken. Milyen lépéseket tervez ezen a téren megtenni a minisztérium, tekintettel arra, hogy a meglévő általános orvosokra óriási teher hárul?

– Véleményem szerint egy jelenleg még nem különösképpen érezhető nehézségről van szó. Azt, hogy egy-egy általános orvos munkaideje alatt hány beteget képes vagy kénytelen megvizsgálni, a vonatkozó normatíva szabályozza.

Értesülésem szerint az orvosnak 15-20 percük van megvizsgálni a náluk először jelentkező pácienst. Nem értek egyet azzal, hogy az országban nincsen elegendő általános orvos, hiszen jelenleg tudtommal nagyjából 2 ezer munkára váró általános orvost tartanak nyilván.

Az viszont valóban gond, hogy az állam 2015 végéig létszámstopot rendelt el a közszférában, így az egészségügyben is. A szerb kormánynak működik egy bizottsága, amely felülvizsgálja az egészségügyi intézmények új alkalmazottakra vonatkozó kérvényeit.

Ahol valóban gond van az orvosok számával, ott a bizottság engedélyezi az új foglalkoztatást, a bizottság azonban nem ülésezik minden hónapban, tehát megtörténhet, hogy egyes intézményeknek egy meghatározott ideig valóban úgy tűnik, hogy megoldhatatlan nehézségeket kell kezelniük.

Ezen a téren a legtöbb problémája szintén a kisebb egészségházaknak van, a kórházakban nem mutatkozik meg nagyobb mértékben az orvoshiány.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Pesevszki Evelyn
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen