Ugrás a tartalomra

A kormányalakításról az elnöki palotában

A szerb államfő kedden jelöli ki a kormányalakítással megbízott személyt – Az SZSZP elnöksége elfogadta Aleksandar Vučić leendő kormányfő javaslatát, hogy a szocialisták is vegyenek részt a kormányzásban

Tomislav Nikolić köztársasági elnök csütörtökön a kormányalakításról tárgyalt a Szerbiai Szocialista Párt–Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja–Egységes Szerbia koalíció, a Demokrata Párt és az Új Demokrata Párt köré tömörülő koalíció, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Demokratikus Akciópárt és a Demokratikus Tevékenység Pártjának képviselőivel. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyomatékosította, hogy pártja a jövő héten írja alá a koalíciós megállapodást a Szerb Haladó Párttal, Ivica Dačić, az SZSZP elnöke megerősítette, hogy pártja a kormánytöbbség része lesz, Boris Tadić, az ÚDP első embere pedig megismételte, hogy az SZSZP miatt nem kívánnak részt venni a hatalom munkájában. Sulejman Ugljanin, az SZDA elnöke kifejtette, hogy pártja nem lesz mindenáron a kormány része, Dragan Đilas, a DP elnöke pedig azt mondta, a párt azért nem lép be a kormányba, mert senki nem ajánlotta fel ezt a lehetőséget, Riza Halimi, a DTP elnöke pedig leszögezte: nem lesz tagja a hatalomnak, de részt kíván venni a gazdasági és egyéb problémák megoldásában.

A húsvéti ünnepek után, kedden, Nikolić a Szerb Haladó Párt köré tömörülő választási koalíció képviselőivel találkozik, és ezután jelöli ki a kormányalakítással megbízott személyt.

A BIZTOS JÁTÉKOSOK

Ivica Dačić Nikolićnak is elmondta, hogy pártja kész csatlakozni a parlamenti többséghez. Az SZSZP elnöksége csütörtökön ülésezett, és elfogadta Aleksandar Vučić leendő kormányfő javaslatát, hogy a szocialisták is vegyenek részt a kormányzásban. Az elnökség felhatalmazta Dačić pártelnököt, hogy tovább tárgyaljon a kormányalakításról.

A személyi megoldásokról a kormányban egyelőre nem volt szó, erről a húsvéti ünnepek után fognak tárgyalni a felek, mondta Dačić, hozzátéve, hogy nem az a fontos, hogy ki kerül a minisztériumok élére, hanem az, hogy mindenki segítse a kormány munkáját.

– Az eddigi tárgyalások során több lehetőségről is szó volt azzal kapcsolatban, hogy pártunk és az SZSZP köré tömörülő koalíció milyen módon vesz részt majd a kormány munkájában. Az biztos, hogy nem csak én leszek a kormányban. Az eddigi tárgyalásoknak nem az a végkicsengése, hogy csak az SZSZP lesz a kormánytöbbség része. Vučićnak is elmondtam, hogy nekem, pártomnak és koalíciónknak csak egyetlen kérdése van irányába: Hogyan segíthetünk? Sértő lenne az SZHP-re szavazó emberek vonatkozásában, ha mi próbálnánk meg kikötéseket megfogalmazni Vučić és a párt irányába – fogalmazott Dačić.

Az SZSZP részéről Dačić mellett Slavica Đukić-Dejanović és Žarko Obradović, a SZENYP részéről Milan Krkobabić alelnök, az ESZ részéről pedig Petar Petrović vettek részt az egyeztetésen.

Pásztor István Nikolićot is tájékoztatta arról, hogy a VMSZ a hatalmi többségből fog politizálni a következő ciklusban, és feltehetőleg már a jövő hét közepén aláírja az SZHP-vel a koalíciós szerződést. A VMSZ, a vajdasági magyarság, de egész Szerbia számára jó, hogy a párt része lesz a kormánytöbbségnek, emelte ki.

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy az SZHP–VMSZ köztársasági koalíció azt jelenti-e, hogy a VMSZ a tartományban megdönti a hatalmi DP-t, Pásztor kifejtette: pártja partneri kapcsolatokat épít, és senkit nem dönt meg. Pillanatnyilag nem világos, hogy miért kellene komolyan megfontolni az előrehozott tartományi parlamenti választások kiírását, mondta sokadszorra Pásztor.

NEM KERÜLIK MEG TADIĆOT

Boris Tadić az elnöki palotában is elmondta, hogy pártja nem vehet részt a hatalom munkájában, hiszen az SZSZP kormánypárt lesz. Az SZSZP-vel a kormány nem lehet sikeres, mivel a pártnak nincsenek megfelelő emberei a hatékony munkához ,és már többször is bebizonyították, hogy minden lehetséges módon akadályozzák a reformokat, emelte ki Tadić, majd hozzátette, hogy Szerbia problémáit nem lehet csupán jó elképzelésekkel megoldani, az is fontos, hogy kik kerülnek a kormányba. Azzal kapcsolatban, hogy Cerović-Kovács Tünde, az ÚDP tisztségviselője lehet az új oktatási miniszter, Tadić közölte, hogy csupán sajtótalálgatásokról van szó. Cerović-Kovácsot senki nem kérte fel erre az aktuális kormányból vagy az alakítandó kormány pártjainak képviselői közül, mondta Tadić, majd újságíró kérdésre válaszolva kifejtette: annak érdekében, hogy Szerbia egy normális országgá váljon, mindenkivel kész együttműködni, mind a DP-vel, mind a hatalmi pártokkal.

Dušan Petrović, az ÚDP koalíciós partnerének, az Együtt Szerbiáért elnöke a találkozó után megcáfolta, hogy pártja Tadićot megkerülve tárgyalásokat folytatna a haladókkal. Ugyanezt állította Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke is. Nem igazak a sajtóállítások, hogy koalíciós tárgyalásokat folytatott Aleksandar Vučićtyal, az SZHP elnökével, mondta.

Bojan Kostreš, a VSZL elnökhelyettese Újvidéken cáfolta meg, hogy pártja és az ÚDP között bármiféle ellentétek lennének. A VSZL és az ÚDP közötti kommunikáció jó, jövőbeni szerepvállalásukról közösen döntenek, mondta Kostreš. Hangsúlyozta, hogy eddig még csak szóba sem került, hogy a VSZL az ÚDP nélkül csatlakozzon a hatalomhoz. Mindenről a VSZL főbizottsága dönt, ám pillanatnyilag nem tűnik úgy, hogy a párt külön szereplése opció lenne, nyomatékosította Kostreš.

NEM MINDENÁRON

Mint azt Sulejman Ugljanin megjegyezte: egyelőre senki nem hívta koalíciós tárgyalásokra. Az SZDP továbbra is várja a felkérést, nem muszáj azonban mindenáron részt vennie a kormány munkájában. Az SZDP akkor csatlakozna a hatalmi többséghez, ha a szerbiai bosnyákokat az eddiginél jobban bevonnák a politikai, illetve társadalmi történésekbe és folyamatokba, emelte ki Ugljanin. Okult a Cvetković-, és a Dačić-kormányban szerzett rossz tapasztalatokból, így ezúttal csakis akkor csatlakozik a kormánykoalícióhoz, ha elfogadják az SZDP feltételeit, mondta.

Ehhez hasonló hangnemben nyilatkozott Riza Halimi, nyomatékosítva: nem szükséges mindenáron a hatalomból politizálnia, a Preševo-völgyben, valamint az egész országban jellemző problémák megoldásában azonban mindenféleképpen részt kíván venni.

– Reméljük, hogy az elkövetkező néhány napban tárgyalóasztalhoz ülhetünk a jövőbeni kormányalakítóval. Jó lenne, ha aktívan vehetnénk részt a Preševo-völgyi községek problémáinak a megoldásában. Az utóbbi három parlamenti ciklusban ellenzékből politizáltam, és emiatt nem kaptam lehetőséget a problémák megoldásában való részvételre, csupán beszélhettem a Preševo-völgyi albánok problémáiról – nyilatkozta Halimi.

Szerző (Forrás)
Pesevszki Evelin, Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen