Ugrás a tartalomra

Folyamatosság és a változásokra való válaszadás

Bemutatta programját a Magyar Összefogás lista – Pásztor István: Célunk, hogy a négy évvel ezelőtti eredményt meg tudjuk ismételni

A Vajdasági Magyar Szövetség az idei nemzeti tanácsi választásokon a négy évvel ezelőttihez hasonló listát támogat, a listavezető pedig Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Pásztor István, a VMSZ elnöke. Kiemelte, hogy a szabályokon nem változtattak, vagyis a 35 tagú listán 17 olyan jelölt szerepel, akiknek pártpolitikai kötődöttségük van, és 18 olyan köztiszteletben álló személy, akiknek nincsen pártpolitikai kötődöttségük. Mint megjegyezte, a Magyar Összefogás lista programját csütörtökön véglegesítették, és a sajtótájékoztatón elmondottakon túl is tájékoztatják majd róla a közvéleményt.

– Függetlenül attól, hogy hányan indulnak el a jelen választáson, az a célunk, hogy a négy évvel ezelőtti eredményt meg tudjuk ismételni, és minimum háromnegyedes többséget szerezzen a Magyar Összefogás lista a következő összetételű Magyar Nemzeti Tanácsban. A lista és a program egyaránt a folytonosság jegyében fogható fel – mondta Pásztor.

A jelen listán kilenc olyan jelölt szerepel, aki az előző összetételű MNT-ben is jelen volt, jegyezte meg Pásztor, majd hozzátette, hogy így kívánják a személyi értelemben biztosítani a folytonosságot, a program tekintetében pedig ezt úgy valósítanák meg, hogy folytatják azt az építkezést, amelyet a törvény lehetővé tesz.

– Az intézményeket, amelyek alapítói jogait átvette a nemzeti tanács, tartalommal kell megtölteni, és ennek a tartalomrendszernek a definiálása az, ami a választási programunk alapját képezi – összegezte a VMSZ elnöke a lista programját, amely, mint megjegyezte, többkörös, széles körű konzultáció eredményeként született meg.

Hajnal Jenő elmondta, az elmúlt napokban azt tapasztalta, hogy az embereknek fontos a Magyar Összefogás listája, fontos, hogy az MNT az elmúlt négy évben hogyan látta el feladatait, és hogy azok az eredmények, amelyek megszülettek, folytatódnak. Szavai szerint a folyamatosság mellett azokkal a változásokkal is szembe kell nézniük, amelyekkel napjainkban küszködik a közösség, mint például az elszegényedés és a fiatalok tömeges elvándorlása.

– Ezeknek a problémáknak, vagyis a változó időknek a figyelembevételével folytatná az eddig megkezdett tevékenységeket az új nemzeti tanács, méghozzá arra törekedve, hogy a már meglévő hatáskörökben minél hatékonyabb és eredményesebb legyen. A Magyar Összefogás lista programja a következő négy év alapja lehet, de másrészt egy hamarosan megkezdődő párbeszéd alapja is, hiszen a következő napokban, hetekben a terepet járjuk, nagyon sok helyen fogunk megfordulni. Azt szeretnénk, hogy a programunk ezt a párbeszédet is megerősítse, megtartsa – mondta a listavezető.

Fontos feladatnak nevezte a már kidolgozott stratégiáknak a változó körülmények mentén való újragondolását. Mint megjegyezte, az eredmények elismerésén kívül meg kell találniuk azokat az új pontokat, feladatokat, amelyek alapján elkészíthetik a négyéves, évekre lebontott cselekvési terveket is. Hajnal Jenő fontosnak tartotta még, hogy az új MNT úgy tudjon a fiatalok felé fordulni, és olyan programokat tudjon nyújtani, amelyek révén elérhető a szülőföld, a magyar kultúra és a hagyományok fontosságának felértékelődése, annak érdekében, hogy a fiatalok itthon keressék meg boldogulásukat. Mint megjegyezte, a folyamatosság a nemzeti tanács négy alaptevékenységének folytatásában érhető tetten: az oktatásban a pedagógusképzés, a pedagógusi munka felértékelődése, valamint egy interdiszciplináris kutatóműhely létrehozása a cél; a kultúrában a magyar szakemberek szerepvállalásának, valamint a szülőföld, a magyar kultúra megismertetésének növelése; a nyelvhasználat terén egy iroda létrehozása; a tájékoztatásban pedig az újságírók továbbképzése a legfőbb cél. A fiatalokkal kapcsolatban megjegyezte, a változást az Európa Kollégium átadása jelenti majd.

A sajtótájékoztatón jelen voltak Jerasz Anikó, Beretka Katinka, Paskó Csaba, Krizsán Vilmos és Csikós Tibor jelöltek is.

Szerző (Forrás)
Diósi Árpád, Magyar Szó
Többi hír