Ugrás a tartalomra

A VMSZ közbenjárásának köszönhetően megmaradnak a nemzeti közösségek médiái

Megszűnik a TV-előfizetés Szerbiában, helyette másfél évig az állam pénzeli a köztársasági és a tartományi szintű közszolgálati médiumokat. Magánosítás vár egyes szerbiai tévékre, rádiókra és újságokra. A köztájékoztatásáról, az elektronikus médiáról, valamint a közszolgálati médiumokról szóló törvényjavaslatokat vitatja meg a parlament sürgősségi eljárásban.

A szerbiai Parlament elé kerül a három médiatörvény-javaslat. Az országban várhatóan minden állami tulajdonban lévő médiumot magánosítanak 2015. július 1-jéig – többek között ezt is magába foglalják a médiatörvény módosításai.

A privatizáció során a megfelelő vevő hiányában a médiaházakat az alkalmazottaknak adják át térítésmentesen. Szigorú feltételeket fogalmaztak meg a lehetséges vevőkkel szemben. Nem privatizálják a Szerbiai és a Vajdasági Rádió és Televíziót, valamint a VMSZ képviselőinek közbenjárására a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai is megtarthatják alapítói és társalapítói jogukat – áll a törvényjavaslatban. Az MNT társalapítója illetve alapítója a Pannon RTV-nek és a Mozaik TV-nek, valamint a Magyar Szónak és a Hét Napnak.

„A médiatörvények javaslata valójában egy keretet állít fel arra, hogy az emberek egy jóval minőségibb tájékoztatást kapjanak. Szerintem az a legfontosabb, hogy az állam kivonul a médiából. A magánosítás határideje 2015 júliusa. Ezután társfinanszírozással pénzelik azokat a programokat, amelyek a közérdeket szolgálják” – nyilatkozta Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatási miniszter.

A törvényjavaslat értelmében megszűnik a normatív állami támogatás. A médiumok közbevételekből történő pénzelésének tilalma nem vonatkozik a köztársasági és a tartományi szintű közszolgálati televíziókra és azokra a sajtóorgánumokra sem, amelyek alapítói jogait átvették a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai – áll a törvényjavaslatban.

Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatási miniszter korábban elmondta, amint hatályba lépnek az új törvények, megszűnik a közszolgálati köztársasági és a tartományi szintű közszolgálati média előfizetése, és az elkövetkező másfél évben, 2016-ig, állami költségvetésből pénzelik azokat. „2016. január 1-jétől az illeték válik a közszolgálati média egyetlen pénzelési módjává.

Azt gondolom, hogy ugyanúgy fontos az, hogy a törvényben előrelátták azt, hogy ez az illeték ne legyen több 500 dinárnál. A költségvetésből történő biztos finanszírozás időszakában megállapítják majd, hogy pontosan mekkora kell, hogy legyen ez az illeték. Az összes európai gyakorlat azt mutatja, hogy a közszolgálati média függetlenségét az biztosítja legjobban, ha maga a nép pénzeli azt.”

Ezt eddig előfizetés formájában próbálták elérni. 2016-tól illetéket kell majd fizetni. Ennek törlesztésének kötelessége alól mentesülnek a fogyatékkal élő személyek, a szociális segélyt igénybe vevők, a minimális jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok, valamint a nagykövetségek és az olyan intézmények, mint az iskolák, a kórházak, a fogyatékkal élő személyek egyesületei vagy a szociálisan veszélyeztetetteket elszállásoló intézmények.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír