Ugrás a tartalomra

Ünnepi szentmisét tartottak a szabadkai Szent Teréz Székesegyházban

A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi rendezvényének keretében szolgáltatott nagymisére több mint ötven autóbusszal érkeztek a tartomány minden szegletéből. A szertartást Cserháti Ferenc Esztergom-budapesti segédpüspök celebrálta.

Az ünnepnap feltölti és összetartja a magyar közösséget Vajdaságban. A gyerekek és a fiatalok számára is fontos ez a nap, ismerik és tisztelik az államalapító szent királyt. „Mi is a cserkészekkel díszsorfalat állunk a templomban, hogy ezzel tisztelegjünk Szent István előtt” – magyarázta Sótanyi Bálint.

„Számomra ez egy nagy ünnepség. Minden évben eljövök díszőrséget állni, és Palicsra is elmegyünk” – mondta Sótanyi Noémi.

Népe Mózesének nevezte az országépítő magyar királyt Cserháti Ferenc. Az Esztergom-budapesti segédpüspök elmondta: Szent István és családja által vált Magyarország szeretetreméltó, szépséggel, termékenységgel és az emberek szorgalmas munkájával megáldott hellyé.

„Szent István Jézus Krisztus sziklájára alapozta országát és egész életét. Életpéldájával ma is azt üzeni, hogy mi is keressük az isteni bölcsességet, és erre alapozzuk egész életünket, családunk és nemzetünk jövőjét” – mondta Cserháti Ferenc segédpüspök.

A szentmisén részt vettek többek között a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői is.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen