Ugrás a tartalomra

A tartalmas időtöltés fejlesztése a cél

A tartományi gazdasági titkárság idegenforgalmi nagyberuházásokat, valamint kisebb programok megvalósítását is támogatja – A palicsi Villa Vivien és a hajdújárási Etno játszótér sikeres pályázatai

A Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság tavaly összesen 25 millió dinárral támogatta az idegenforgalmi nagyberuházásokat, és további 9,5 millió dinárral az idegenforgalmi tartalmak fejlesztését Vajdaság területén.

Szabadkán több sikeres projektum közül tegnap két helyszínére látogatott el Juhász Bálint titkárhelyettes. A tartományi pályázaton azok a jogi személyek vehetnek részt, akik idegenforgalommal foglalkoznak, illetve akik a megvalósuló fejlesztésben 50 százalékos önrésszel részt tudnak vállalni. A tartomány a tartalmak megvalósítását is támogatja, ebben az esetben az önrész az egyesületek esetében 10 százalék kell, hogy legyen.

A palicsi V-Land Kft. egy medencét és a hozzá tartozó tartalmakat építette ki a Vivien Villában, amelyre a tartománytól egymillió dináros támogatást kaptak.

Mint azt a villa tulajdonosa, Kuktin Siniša lapunknak elmondta, néhány évvel ezelőtt kezdték meg a palicsi apartmanház felújítását, a pályázaton nyert pénzből pedig idén márciusban kezdték meg a medence kiépítését, az ahhoz tartozó fürdőszobával, minibárral és a játszótérrel.

A medence vize 30 Celsius-fokos, hiszen az építmény szigetelt, a megfelelő hőfokot pedig a napnak és egy szolár fóliának köszönhetően éri el mindössze két óra alatt.

– Beszereztünk néhány kerékpárt is, amelyekkel a vendégek körbe tudják járni a palicsi parkokat, el tudnak biciklizni Ludasra – mondta Siniša Kuktin, kiemelve, a birtokukban lévő terület fele még kiépítésre vár, s oda sportpályákat terveznek.

Kovács Somogyi Hajnalka, a Platán polgárok egyesületének elnöke, amely egyesület tartalomfejlesztésre nyert eszközöket a tartományi pályázaton, lapunknak elmondta, 2012-ben alakult egyesületük célja, hogy a mikrorégióban létrehozzanak falusi turizmussal kapcsolatos tartalmakat.

– Nagycsaládos anyuka vagyok és a baráti körünkben lévő családokkal úgy éreztük, hogy nincs lehetőség a városban olyan helyre elmenni, ahol kulturáltan, több órán keresztül tudnának a gyerekek a szabadban játszani. Akkor jött az ötlet, hogy fából kellene létrehozni egy játszóteret, természetes környezetben.

Így került sor az Etno-játszótér kialakítására itt Hajdújáráson. A szabadkai önkormányzattól kaptunk eszközöket a játszótér kiépítésére, tavaly pedig a tartományi titkárság 150 000 dináros támogatásának köszönhetően egy mini állatkertet alakítottunk ki, ahol nyulak és tengerimalacok is vannak.

A hajdújárási vasútállomástól néhány méterre található a játszótér, így akár sínbusszal is ki lehet jutni, Szabadkáról a jegy mindössze 62 dinárba kerül – mondta Kovács Somogyi Hajnalka. 

Juhász Bálint titkárhelyettes a látogatás alkalmával elmondta, a fő cél az volt, hogy olyan projekteket támogassanak, amelyek a már meglévő szolgáltatásokat olyan módon fejlesztik, hogy azoknak köszönhetően az ide utazó vendég tartózkodását legalább egy nappal meghosszabbítják. Szabadkán és környékén több vállalkozó, egyesület és a város is pályázott támogatásra, sok sikeres projektum valósult meg.

Osztrogonác Simon, a Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta, a rurális fejlesztést célzó támogatások szétosztását célzó pályázat első körében 14 sikeres projektumot támogatott a város 5,5 millió dinárral, a támogatások második körére vonatkozó felhívást pedig néhány héten belül kiírják. Most 4 200 000 dinár áll a rendelkezésre.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, tm
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen