Ugrás a tartalomra

Tanfelszerelést osztott a VMSZ Női Fóruma több szabadkai helyi közösségben

Tanfelszerelést osztott ki ma 31 gyereknek a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma a szabadkai Újfalu Helyi Közösségben. A Női Fórum Vasutas települési tagozata pedig egy nappal ezelőtt, csütörtökön szervezett tanszercsomagosztást a nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek körében. Akkor játékosan ráhangolódhattak a gyerekek az iskolakezdésre, ugyanis egy interaktív foglalkozásban vettek részt, valamint megtekintették A borsószem hercegkisasszony című bábjátékot.

Pénteken az Újfalu Helyi Közösségben élő nehéz sorsú családok kaptak tanszercsomagokat.

Szeptember, iskolakezdés. A szülőknek minden dinár és segítség számít, amit a gyerekeik iskolai felkészítéséhez kapnak. Mernyák Gabriel izgatottan várja, hogy megkezdődjön a tanítás, különösen, hogy sokat írjon. Ehhez viszont több mindent be kell szerezni. „Ceruzák, tolltartó, meg kell még ragasztó” – sorolta Gabriel. Ennek egy részét meg is kapták.

Két kisdiák iskolatáskát is kapott. Gabriel is új hátizsákkal indulhat a második osztályba. Mernyák Erika édesanya: „Nagyon sokat segít ez a csomag, amit kapunk, évente háromszor, húsvétra, karácsonyra. A tanfelszerelés nagyon sokat segít, mert a családi büdzsében nagyon sok megmarad, ami más dologra kell.”

31 gyerkőc jött el jött el az Újfalu Helyi Közösségből, hogy átvegye a tanfelszerelést. A csomagokat a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma osztotta. Szabó Batancs Erika, a fórum Újfalu helyi közösségbeli szervezetének elnöke: „Havi szinten jótékonysági batyubálakat szervezünk, és abból a pénzből támogatjuk a nehéz sorsban élő családok gyermekeit. Ezt évente három alkalommal szokott előfordulni: húsvétkor, karácsonykor és iskola előtti kezdéskor.”

A csomagátadás citerazenével fejeződött.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen