Ugrás a tartalomra

Népszínház legkésőbb 2018-ig?

A polgármester szerint jövő őszre a régi részt akár használatba is lehetne venni

A szabadkai önkormányzat, Vajdaság Autonóm Tartomány és a művelődési minisztérium által megkötött szerződés alapján hét évvel ezelőtt kezdték meg a szabadkai Népszínház felújítását, mely Maglai Jenő polgármester szerint nem csak a városnak jelentős projektum, hanem a tartománynak, valamint a köztársaságnak is, és Ivan Tasovac művelődési miniszter támogatását is élvezik.

A Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, amennyiben a köztársaság és a tartomány eleget tesz a szerződésben vállalt kötelezettségeinek, a Népszínház építése legkésőbb 2018-ig befejeződhet.

A polgármester úgy ítélte meg, hogy mivel az önkormányzat kiírta a közbeszerzési pályázatot, október végén vagy november elején folytatódhatnak a munkálatok a Népszínház régi részén, amit a Tartományi Nagyberuházási Alap 85 millió dinárral támogat, s március végéig be is fejezhetik a felújításnak ezt a fázisát.

Ez azt jelenti, hogy az épület régi részének homlokzata, valamint a tető elkészül és egy kis befektetéssel őszig a belső teret is használatra alkalmassá lehet tenni.

Maglai Jenő szerint jövőre folytatódhatnak a munkálatok a Népszínház új részén, s mint hozzátette, a Népszínház felújításához és építéséhez szükséges teljes dokumentációt sikerült összegyűjteni, s ezt a tervdokumentációt továbbítani fogják a művelődési minisztériumnak valamint a Tartományi Művelődési Titkárságnak is.

A polgármester reális esélyét látja annak, hogy a következő egy-másfél hónapban megállapítják azt az összeget, melyből folytatódhatnak a munkálatok a Népszínház új részén, majd ezt követően a teljes projekt- és műszaki dokumentáció alapján a következő évek munkálatait is meghatározzák.

Eddig a szerb kormány több mint 228 millió dinárral, a tartomány pedig mintegy 258 millió dinárral járult hozzá a Népszínház építéséhez.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, s.l.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen