Ugrás a tartalomra

Muzslya: Megérkeztek a kollégisták

A vakáció utolsó napján érkeznek meg minden iskolaév kezdetén a muzslyai Emmausz fiúkollégium növendékei. A szülők, testvérek is elkísérik a fiatalokat a fogadónapra, amikor a kollégium vezetője, Kalapis Sztoján atya, az intézmény igazgatója, és a két nevelőtanár, Gerdof Zsolti és Gabona Ferenc tartanak szülőértekezletet.

A fogadás után mindannyian részt vettek az ökumenikus istentiszteleten, amely keretében Gyenge Károly, torontálvásárhelyi lelkész Igét hirdetett és Kalapis Sztoján atya mondott szentbeszédet.

Az idén 23 új diák, elsős középiskolás jelentkezett, akik igénylik a kollégium által nyújtott ellátást. Ebben a tanévben összesen 64-en lesznek a fiúk, ebből hatan már egyetemisták, a többiek pedig a nagybecskereki középiskolák második-negyedikes diákjai. Lévén, hogy a kollégium egyházi jellegű, a fiatalok szentmisén vesznek részt minden héten, illetve bibliaórán, amelyet a lelkész tart heti rendszerességgel.

A kollégium vezetője elmondása szerint a kollégium melletti tornatermet hamarosan átadják rendeltetésének, a munkálatok a végén járnak, habár eddig is használták az épületet, ám teljes egészében - tervek szerint - egy hónapon belül elkészül, és teljes kapacitással birtokukba vehetik a kollégisták.

Kalapis Sztoján atya elmondta, hogy a kollégiumba még mindig fogadnak fiúkat, ha valaki ezt követően gondolná meg magát, hogy a környező településekről nem tudják vállalni az utazást, szívesen látnak még bentlakókat.

Szerző (Forrás)
Kónya-Kovács Otília, Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen