Ugrás a tartalomra

Húsvét hétfő Bácskossuthfalván

Locsolkodási szokások régen és most

Bácskossuthfalva egyike azon falvaknak Vajdaságban, ahol a lakosság életében fontos szerepet játszik a hagyományőrzés. Az a szokás, hogy húsvét hétfőn a falubeli férfiak locsolkodni járnak, megmaradt, viszont fontos változásokon ment keresztül. Régen abban hittek az emberek, hogy a locsolkodásnak termékenységet elősegítő ereje van, ezért a fiúk olykor erőszakosan a kúthoz vonszolták a lányokat, és megfürdették őket.

 Ez a szokás részben megmaradt, azonban a kútból merített vizet praktikusabb locsolóeszközök, a szóda és a parfüm váltották fel. Sokszor lovas kocsival mentek a lányokhoz, ma ez a szokás is már eltűnni látszik. A fiatalok inkább kisebb csapatokban mennek az ismerős lányokhoz és rokonaikhoz, a kisebb gyermekeket pedig gyakran édesapjuk kíséri.

– Fiamat szinte születésétől kezdve kísérem locsolkodni. Ilyenkor körbejárjuk a rokonságot és a szomszédokat – mesélte Horák Sándor bácskossuthfalvi lakos, majd hozzátette, hogy régen baráti társasággal mentek, lovaskocsival.

– Idén először nemcsak apukámmal megyek locsolkodni, hanem a barátaimmal. Az osztálytársnőinket is meglocsoljuk – tette hozzá ifj. Horák Sándor.

Pár évvel ezelőtt még élt a vízzel való locsolkodás hagyománya. Főleg a helyi néptánccsoport tagjaira volt jellemző, hogy a régi szokásokhoz híven vízzel öntözték a lányokat.

– Évekkel ezelőtt a néptánccsoportos ismerőseimmel összefogtunk, és lovaskocsival, zenészekkel mentünk locsolkodni. Sajnos ez a szokásunk idővel abbamaradt. Azóta többször is próbáltam újra megszervezni, de nem igazán volt rá érdeklődés – mesélte Torok Sándor, az Ady Endre Művelődési Egyesület néptánccsoportjának a tagja.

Amellett, hogy ez a kedves és nagy múltra visszatekintő hagyomány egyre jobban elveszik, vannak olyanok, akik locsolóhétfőn évről évre kedves versekkel köszöntik nőismerőseiket. Az évek során ezek a versek is nagy változásokon mentek keresztül, ugyanis a komoly, irodalmi nyelvű verseket felváltották a vicces, sőt olykor trágár szövegű köszöntők.

A hagyomány szerint a locsolkodást kedves megvendégelés követte, ahol a lányok pálinkával, borral, sőt olykor még sonkával is megkínálták a fiúkat.

Manapság sörrel, pálinkával, csokitojással és süteménnyel várják a locsolókat. Nem ritka az sem, hogy a gyermekeknek pénzt is adnak. Az újjászületés és a termékenység ősi jelképe, a piros tojás megmaradt, mint hagyományos ajándék, de újabban már festenek lila, sárga és kék tojásokat is.

Tűzoltós locsolkodás Kishegyesen

Az Önkéntes Tűzoltó Testület fiatal tagjai az idén is megszervezték a tűzoltófeleségek és a testület női tagjainak húsvéthétfői meglocsolását. Kurin Ákos fiatal tűzoltótiszt szerint hatodik, vagy hetedik alkalommal szervezték meg a lányok locsolását, hagyományosan kézi és nagyfecskendőből. Az idén is több mint húsz helyre látogatnak el nemcsak Kishegyesen, hanem Szikicsen és Topolyán is, mivel ott is vannak tagjaik. A locsolkodók jutalma sütemény, egy pohár ital és az elmaradhatatlan piros tojás volt.

Szerző (Forrás)
SZ.E., Magyar Szó
Többi hír