Ugrás a tartalomra

Fogadj örökbe egy iskolát!

Szabadkai gimnazisták vittek ajándékot a dreai gyerekeknek

Értékes ajándékokat vittek kedden a dreai iskolába a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium III/S osztályának tanulói: az alsó tagozatos kisiskolások tantermében ezentúl a tőlük kapott televízió és számítógép is helyet fog kapni.

Csőke Boglárka gimnazista, az adománygyűjtés szervezője elmondta: amikor télen ellátogattak Dreára, annyira elszomorította őket az itt élő gyermekek sorsa, hogy már akkor eldöntötték, ide visszajönnek.

– Számítógépet, tévét, rajzfilmeket, filmeket, tanszereket hoztunk most a gyerekeknek. A televízióért a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolának tartozunk köszönettel, míg a számítógépet a gimnáziumtól örökölték meg a gyerekek. Az iskolatársaimmal további ajándékokat is gyűjtöttünk, így filmeket és rajzfilmeket is hoztunk Dreára – mondta el Boglárka.

A logisztikát ezúttal is a Baptista Szeretetszolgálat biztosította. Nyúl Zoltán, a szolgálat munkatársa annak különösen örül, hogy ezek a szabadkai középiskolások ilyen éretten gondolkodnak.

– Az önzetlenség, a segítőkészség ritka, mint a fehér holló a mai társadalomban, de a szabadkai gimnazisták már vagy tízszer voltak itt Dreán segíteni, szinte örökbe fogadták az iskolát. Jó lenne, ha több városi középiskola követné a példájukat, és örökbe fogadna egy hasonló helyzetben lévő vidéki iskolát, ahol csak alsó tagozatok működnek. Bácskában, de különösen Bánátban sok olyan kis település létezik, ahol van olyan iskola, amely igen hálás lenne, ha valakik hasonló módon felkarolná – tette hozzá Nyúl Zoltán.

A dreai kisiskolásoknak az ajándékok mellett egy nem mindennapi élményben is részük volt, a gimnázium két tanulója ugyanis korhű ruházatban és több fegyvernemben is bemutatta azt, hogyan küzdöttek meg egymással a középkori vitézek.

Szerző (Forrás)
Fehér Rózsa, Magyar Szó
Többi hír