Ugrás a tartalomra

Pásztor: A VMSZ az Európai Néppárt tagjaként a jobbközép táborhoz tartozik

A dolgok természetéből adódóan a Vajdasági Magyar Szövetség ideológiai szempontból közelebb áll a Szerb Haladó Párthoz (SNS), mint a Szerbiai Szocialista Párthoz (SPS) vagy a Demokrata Párthoz (DS), nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ vezetője.

Pásztor a Novi magazinnak adott interjújában azt magyarázta, hogy a VMSZ az Európai Néppárt tagjaként a jobbközép táborhoz tartozik és ebben az értelemben kisebb a távolság pártja és az SNS között, mint a VMSZ és az SPS vagy a DS között.

“Ezek az ideológiai különbségek a szerbiai politika porondján eddig nem jelentettek isten tudja mit a pártok közeledésekor vagy távolodásakor, itt az együttműködésben és az elhidegülésben is más kritériumok érvényesültek. A jövőben valószínűleg hangsúlyosabb szerepet kap majd a pártok közötti ideológiai különbség”, véli Pásztor.

Arra a kérdésre, hogyan fog a haladókkal köztársasági szinten kötött koalíció kihatni azokra az ellentétes álláspontokra, amelyeket Vajdaság autonómiájának megítélése terén vallottak, Pásztor azt válaszolta, a VMSZ álláspontja ebben a tekintetben eltér a DS és az SPS álláspontjától is.

“A vajdasági kérdés nekünk, vajdasági magyaroknak roppant fontos, ám ez mindenek előtt a szerbek szerbek iránti viszonyának kérdése, hiszen a tartomány lakosságának 70 százalékát szerbek alkotják”, mutatott rá a VMSZ vezetője, aki hozzátette, pártja ebben a párbeszédben is hangot ad véleményének, megpróbálja érvényesíteni is azt, “de a dolgok természetéből adódóan nagyon nehéz egy kisebbségi párt megoldásjavaslatát elfogadni”.

Pásztor kiemelte, elégedett azzal a megállapodással ami az SNS és a VMSZ között született a hatalomban való részvételről, akárcsak azzal, ahogyan a haladók fogadták a VMSZ teljesítményét.

“Megállapodtunk, hogy a mi munkánk parlamenti és végrehajtói szinten és különféle intézményes kereteken belül zajlik”, emlékeztetett Pásztor, hozzátéve, mindent, ami számukra fontos volt, megbeszélték és az elkövetkező héten már sor kerülhet annak a koalíciós megállapodásnak az aláírására is, amely mindezeket az elemeket tartalmazza.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír