Ugrás a tartalomra

Kössetek biztosítást, mert a horvát állam nem biztos, hogy megtéríti az árvízkárt!

A horvát miniszterelnök, Zoran Milanović azt üzente ma az ország lakosainak, hogy kössenek biztosítást a magántulajdonban lévő tárgyaikra, ingatlanjaikra, mert az ország nem ígérheti meg, hogy felújítja, illetve megfizeti az árvízi károkat.

Horvátországban jelenleg Dráva-mentén a legkritikusabb a helyzet, ahol a Dráva és a Mura árhulláma vonul át. Tegnap óta rendkívüli helyzet van érvényben 9 községben.

A Dráva már apad, az illetékesek pedig terepen vannak, és a töltések stabilitásán dolgoznak, hogy a víz ne érje el a házakat. A Kupa árhulláma Sisakon vonul át, maga a város azonban nincs veszélyben.

Az éjszaka folyamán a katonaság és a helyiek a töltéseket erősítették, ugyanis ekkor tetőzött Sisaknál a Száva. A folyó most Jasenovacot fenyegeti.

Az előrejelzések szerint itt a hétvégén tetőzik

Szerző (Forrás)
Pannon RTV, (Blic)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét