Ugrás a tartalomra

„Gyerekes, átlátszó, felelőtlen hozzáállás”

A DP, a VSZL és az ÚDP nem kíván részt venni a Vajdaságot érintő kérdésekkel foglalkozó keddi összejövetelen – Pásztor a döntés felülvizsgálására szólította fel a pártokat

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke kedd délelőttre megbeszélésre invitálta mindegyik tartományi képviselővel rendelkező párt illetékesét, hogy egy a statútum meghozásakor sikeresen megteremtett dialógushoz hasonló légkörben a tartományi hatalmi többség kapcsán kialakult patthelyzetre próbáljanak megoldást találni.

Először valamennyi párt jelezte, hogy részt fog venni a tárgyalásokon, a Demokrata Párt, igaz, azzal a megkötéssel beszélt az eseményről, hogy azon nem lesz hajlandó elfogadni semmilyen, a Szerb Haladó Párttal való együttműködést jelentő megállapodást.

Hétfőn azonban a hírügynökségi beszámolókban elsőként a Vajdasági Szociáldemokrata Liga jelezte, hogy nem jön el a megbeszélésre, Branislav Bogaroški frakcióvezető indoklása szerint azért, mert korábban felvállalt kötelezettségei vannak a pártnak, ráadásul a napirendet és a záradékpontokat sem juttatták el hozzájuk.

Nem sokkal később az Új Demokrata Pártnál is bejelentették, hogy nem vesznek részt az összejövetelen, mert elnökségi ülést tartanak. A Demokrata Párt is arról számolt be, hogy Miroslav Vasinnak, a párt tartományi bizottsága elnökének elfoglaltsága miatt ez a szervezet sem tud jelen lenni a tárgyalásokon. A jelenlegi hatalmi többség pártjai közül azon így, a hétfő esti helyzet szerint, kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség vesz majd részt.

Az ekképp kialakult helyzetről a vajdasági képviselőház elnöke hétfő délután megtartott sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét. Mint kiemelte, a megbeszélést mindenképp megtartják kedden, függetlenül attól, hogy három párt is visszavonta részvételi szándékát.

– Egyáltalán nem ringattam magam olyan illúzióba, hogy a meghívott pártok minden a tartomány számára fontos és nyitott kérdésben egyet fognak érteni, arról azonban valóban meg voltam győződve, hogy a Vajdaságban igenis mély hagyományokkal rendelkező meghívásnak eleget fog mindenki tenni, nem pofonnal válaszolnak majd egyesek arra – jelentette ki a házelnök.

Mint mondta, a szóban forgó pártok távol maradásával kapcsolatos leveleket egyszerre kapta kézhez, azok egy irodában is születtek meg. A három párt viszonyulását meglepőnek, gyerekesnek, átlátszónak és politikailag felelőtlennek minősítette.

Hangsúlyozta, hogy egyetlen politikai szervezettel sem folytat a háttérben megbeszéléseket, és senkinek sem tett arra ígéretet, hogy hátat fog fordítani jelenlegi koalíciós partnereinek. Ami a VMSZ-t illeti, semmi sem változott – fejtette ki újságírói kérdésre válaszolva.

Hozzátette: mindenki számára világos ugyanakkor, hogy a jelenlegi körülmények tarthatatlanok, s ahogyan az a kártyajátékban is van: csak azoknak lehet lapot osztani, akik eljöttek és helyet foglaltak az asztalnál.

Pásztor még egyszer felszólította a ligát, a demokratákat és az új demokratákat, hogy vizsgálják felül a meghozott döntést. Biztosra vette, hogy amennyiben a korábbi pozitív visszajelzést ilyen gyorsan negatívra lehetett változtatni, akkor arra is lehetőség van, hogy a keddi találkozóig ismét pozitív irányba forduljanak a dolgok.

Magáról a megbeszélésről szólva elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a Vajdaságot érintő nyitott kérdések kapcsán megállapodásra jussanak egymással a felek.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, v.ár
Többi hír