Ugrás a tartalomra

A Telekom Srbija eladását tervezi a kormány

Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő megerősítette, a kormány a Telekomnak, valamint a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) kisebbségi részvénycsomagjának eladását tervezi.

„Beruházási partnert keresünk a Telekom Srbijához, majd egy nyílt és átlátható tendert írunk ki, s rendezzük ennek a vállalatnak a kérdését” – mondta Vučić a Londoni Gazdasági Iskola blogjának adott interjújában hétfőn, a londoni előadását követően.

A villanygazdaságról szólva Vučić elmondta, szinte biztos, hogy Szerbia nem fogja eladni a többségi részesedést, de a kisebbségi részvénycsomagban érdekelt befektetőt, stratégiai partnert keres.

A kérdésre, hogy az olyan offshore cégek, amelyeknek a bejegyzésük helye miatt nehéz leellenőrizni a tulajdonosát, engedélyezett lesz-e pályázaton való részvétel, Vučić azt válaszolta, hogy ez a tender feltételitől függ majd.

„Úgy gondolom, hogy a magánosítási tanácsadók a Telekom munkatársaival együtt a lehető legjobb feltételeket teremtik majd meg, tehát olyanok, akik ezzel foglalkoznak” – fogalmazott Vučić.

Elmondása szerint a Telekom eladására vonatkozó pályázat transzparens és mindazok előtt nyitott lesz, akik a legjobb feltételeket biztosítják.

Vučić leszögezte, garantálja a teljes szerbiai magánosítási folyamat átláthatóságát, s ennek az év végéig le kellene zárulnia.

„A gazdasági reformok abszolút a legfontosabb feltételei Szerbia európai uniós csatlakozásának” – jegyezte meg a kormányfő, s hozzátette, Szerbia polgárai nem jótékonyságot várnak el az európai közösséghez való csatlakozástól, hanem a leghatározottabb módon hozzá kívánnak járulni az európai gazdasághoz.

A szerbiai sajtó szabadságáról szólva Vučić azt mondta, bizonyos dolgok a jelenlegihez képest összehasonlíthatatlanul jobbak lehetnének, s a kormány ezen fog dolgozni.

„Megtörtént, hogy valaki többször is megtámadott bizonyos oldalakat, például a Peščanikot. Ez a rendőrség és az illetékes szervek munkája. A lehető legjobb médiatörvényeket kaptunk. Ezeket a jogszabályokat most implementálni kell. Egyáltalán nem kívánok ebbe beleavatkozni” – szögezte le Vučić.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Beta
Többi hír
Az idén európai parlamenti választások lesznek az Európai Unióban, így Magyarországon is.
A választói névjegyzékbe való bejegyzésben a Főkonzulátus, a CMH-irodák és a VMSZ helyi szervezetei is segítik az érintetteket