Ugrás a tartalomra

A rész és az egész

Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson

A Tusványosi nyári szabadegyetemről és diáktáborról már több ízben is beszámoltunk a héten. A koncertekkel és a szakmai előadásokkal megtűzdelt fesztivál pénteki napján egy olyan kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelyen a Kárpát-medencei külhoni magyarság politikai képviselői vettek részt, köztük Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

Rajta kívül a beszélgetésben részt vett Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, illetve Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mint moderátor.

A beszélgetés témája elsősorban a külhoni magyar pártok elmúlt években elért eredményei voltak, illetve a magyar nemzeti közösségeket érintő legfontosabb történések.

Ezenkívül szó esett a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseiről az elkövetkezendő négyéves időszakra vonatkozóan. Ezzel kapcsolatosan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy minden nemzetrésznek magának kell kidolgoznia egy testre szabott autonómiakoncepciót, és kijelentette, hogy ezen törekvésekben valamennyi külhoni pártnak a magyar kormány teljes támogatását nyújtja.

Pásztor István elmondta, hogy a vajdasági magyar közösség teljesítménye kiemelkedő, és annak eredményeit emelt fővel lehet lerakni a nemzet képzeletbeli asztalára.

Továbbá etalon értékű megállapodásnak nevezte a Szerb Haladó Párttal való megállapodást, mivel véleménye szerint abban szinte valamennyi törekvés benne van, amelyekért a vajdasági magyar politika síkraszállt.

Véleménye szerint ez a megállapodás jelenthet egyfajta mértéket és mércét, amely el fogja dönteni, hogy az a várakozás, amelyet a koalícióhoz fűzött, hogyan valósul meg, és attól kezdve újra mérhető lesz a VMSZ politizálása. Ezt nevezte az idei év egyik fontos hozadékának.

– Nekünk innentől kezdve két lehetőségünk van: siránkozunk, durcáskodunk, magunkra húzzuk a paplant, és várjuk, hogy elmúljon ez a négyéves időszak, vagy pedig elfogadva ezt a döntést, megpróbálunk olyan viszonyrendszert létrehozni, amelyikből intézni tudjuk az ügyeinket.

Lehet itt nemzetárulózni, siránkozni, de nincs lehetőségünk arra, hogy négy éven át becsukott ajtó mellett álljunk, hogy a jószerencse valami mást fog produkálni. Az első hetek, hónapok azt igazolják, hogy építhetünk egy olyan partnerrendszert, amely előbbre fogja vinni Szerbia ügyeit, és ezzel együtt a vajdasági magyarság ügyeit is – mondta Pásztor István.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, TKT
Többi hír