Ugrás a tartalomra

Pásztor továbbította a köztársasági és tartományi kormánynak a NIS-szel kapcsolatos tájékoztatót

A házelnök fenntartásainak is hangot adott

Pásztor István tartományi házelnök ma továbbította Aleksandar Vučić szerbiai kormányfőnek a vajdasági képviselőház által tegnap elfogadott tájékoztatást, amelynek értelmében kártérítést követelnek Vajdaság számára a NIS kőolajipari vállalat magánosítása miatt – derül ki a vajdaság házelnök kabinetjének szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményéből.

Ugyanakkor Bojan Pajtić vajdasági kormányfőnek is továbbította az információt azzal a megjegyzéssel, hogy a tartományi parlament vitája során számos megjegyzés hangzott el, és magában az információban egyes adatok pontatlanok és ellenőrizetlenek.

Pásztor emlékeztetett, hogy 2013 márciusában továbbította a tartományi kormánynak a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) által benyújtott tájékoztatást, és javasolta, hogy alakítsanak szakértői csoportot a tájékoztatásban szereplő adatok ellenőrzésére.

„Noha a vajdasági parlament tegnap elfogadta az információt és a következtetéseket, továbbra is úgy vélem, hogy elengedhetetlen a szakértői csoport megalakítása, amely a szerbiai és az orosz kormány közötti energetikai megállapodásból és az erre vonatkozó törvényekből meg más rendelkezésekből kiindulva állást foglalna, majd pedig javasolná a tartományi parlamentnek a megfelelő döntések és dokumentumok meghozatalát” – írta Pásztor István Bojan Pajtić tartományi kormányfőnek.

Amennyiben ismét elmaradt az efféle szakmai és rendszerszintű megközelítés, fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben is benyújtanak majd a képviselőháznak a problémával kapcsolatos kezdeményezéseket, de azok nem lesznek eléggé szakmaiak és módszeresen kidolgozottak, figyelmeztette Pajtićot Pásztor, aki ennek kapcsán azt mondta, házelnökként kötelessége és feladata a tartományi képviselőház méltóságának védelmezése.

„Ragaszkodom ahhoz, hogy minden a vajdasági polgárok számára fontos témát proaktív módon és szakmaian közelítsük meg” – szögezte le Pásztor István.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét