Ugrás a tartalomra

Kevésbé látványos, de fontos döntések születtek

A szerbiai kormánykoalíció első száz napjában ugyan nem került sor látványos lépésekre az európai uniós csatlakozási folyamatok terén, néhány fontos döntés azonban mégis született. Elfogadásra került három fontos törvénycsomag, és szakértői szinten zajlik a szerbiai jogszabályok átvilágítása is.

A januárban megkezdődött csatlakozási tárgyalásokhoz hasonló látványos előrelépés ugyan nem történt, mégis számos fontos döntés született az elmúlt száz napban, amelyek kedvezően befolyásolják Szerbia EU-integrációját.

„Egyrészről a jogalkotás terén elfogadásra került három törvénycsomag, egy igazságügyi törvénycsomag még valamikor májusban, utána pedig egy sok elemből álló gazdasági jogszabálycsomag, és végül egy médiatörvény-csomag, amelynek az elfogadására évek óta várunk, várt az Európai Unió. Másrészről a háttérben zajlik a szerbiai joganyag átvilágítása, a screening-folyamat, amelynek különböző fordulói az elmúlt száz napban kerültek sorra. Ennek kapcsán történt magyar szempontból a legfontosabb fejlemény, az pedig a 23-as fejezetre, az igazságügyre és az alapjogokra vonatkozó screening-jelentés nyilvánosságra hozatala volt. Ez a dokumentum tartalmazza azokat az elvárásokat, amelyeket Szerbia az Európai Uniótól elvár a tárgyalások megkezdéséhez, az igazságügy és az emberi és kisebbségi jogok területén” – részletezte Varga László, az Integrációs Bizottság elnökhelyettese.

Elvárásként fogalmazódott meg egy külön nemzeti közösségi akcióterv elkészítése. A kizárólag a nemzeti közösségek jogaival foglalkozó tervnek pedig legkésőbb a jövő év végéig el kell készülnie. Erre Magyarország is tárgyalásnyitó feltételként tekint. „Sok olyan kérdés, amelyek évek, évtizedek óta megoldatlanok, most asztalra fognak kerülni. Ha visszautal az ember a részarányos foglalkoztatás kérdésére, az alulreprezentáltságra az egészségügyben, a közvállalatokban, a postán, a villanygazdaságban, a rendőrségen, az állami közigazgatásban. Érthető az, hogy miért borzasztóan fontos, hogy ez a kérdés bekerüljön abba a kisebbségi akciótervbe, amelyet Szerbia el kell, hogy fogadjon, és amelynek megvalósítását az Európai Unió végig fogja kísérni az elkövetkező években” – tette hozzá Varga László.

A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokra ősszel kerül sor. A költségvetési hiány csökkentésének érdekében a kormány előreláthatóan megállapodásra törekszik majd az IMF-fel.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen