Ugrás a tartalomra

Az MNT továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására

A Magyar Nemzeti Tanács a következő négy évben is számíthat a magyar kormány támogatására. Budapest minden segítséget megad az MNT-nek a munkája végzéséhez.

Ezt ma jelentette ki Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár. Az MNT-választások eredményéről hangzott el ma beszámoló a magyar fővárosban.   

A magyar nemzeti tanácsi választásokat követően már másnap Budapesten értékelték az eredményeket.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Nemzetpolitikai Államtitkárság rendezvényének vendége volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője.

Fölényes győzelmet aratott a vasárnapi nemzeti tanácsi választáson a Magyar Összefogás lista.

A Vajdasági Magyar Szövetség, az egyházak, a civilek és az értelmiségiek által támogatott jelöltek a voksok 90 százalékát szerezték meg. Ez az eredmény igazolja az elmúlt 4 év munkáját – mondta Budapesten Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár.

Szerinte az MNT betöltötte a neki szánt szerepet a mögöttünk hagyott 4 évben.

Az anyaországi politikus azt is kijelentette, hogy az MNT a továbbiakban is számíthat a magyar kormányra. „A Nemzetpolitikai Államtitkárság nyilván nem kezdeményező, de nyilván mellé fogunk állni az elképzeléseknek.

Ezeket, ha kell, megvitatjuk, de úgy gondolom, hogy nagy vitára nem kell számítani, tehát támogatjuk őket a további négy évben is.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV